Happy Bday! – Szülinapos kedvencek zóna
Egy nagyszerű rendező is ma 70 éves!
Isten éltesse Oliver Stone-t!
Bár nem teljesen ide tartozik, de mindenképpen szeretném kiemelni a mai másik szülinapost, Alecia Beth Moore-t, azaz Pinket. Az ő zenéin nőttem fel, megvan minden albuma, nem telik el úgy nap, hogy ne hallgatnék tőle valamit. Szóval, Isten éltesse sokáig :)
Érdekességek:
– Kedvenc színe a zöld.
– Kedvenc filmje a Reservoir Dogs (Kutyaszorítóban), innét választotta művésznevét is.
– Balkezes.
– 14 éves korában kezdett el dalszövegeket írni.
– Szereti a békákat.
– Lelkes állatvédő és szeret jótékonykodni.
– 7 tetoválása van.
– Apja vietnami veterán.
– Szülei három éves korában elváltak.
Kapcsolódó filmek: Táncoló talpak 2. (2011) · Charlie angyalai – Teljes gázzal (2003)
David Leo Fincher, a legkedveltebb rendezőm ma ünnepli születésnapját. Isten éltesse sokáig. :)
Érdekességek:
– Fiatalként George Lucas volt a példaképe.
– Szereti újraalkalmazni a színészeket, akivel már dolgozott.
– 8 éves korában kapta az első kameráját, azóta is filmezik.
– 19 éves korában már az ILM-nél dolgozott.
– Több nagyszabású díjra jelölték, különböző kategóriában.
– Nem kapott még Oscart.
Kapcsolódó filmek: Harcosok klubja (1999) · Hetedik (1995) · Holtodiglan (2014) · Benjamin Button különös élete (2008) · Social Network – A közösségi háló (2010) · Kártyavár (2013–2018) · A tetovált lány (2011) · Pánikszoba (2002) · A Zodiákus (2007) · Játsz/ma (1997)
Melissa McCarthy amerikai színésznő, komikus, író és producer ezen a napon született :)
Érdekességek:
– Egy tanyán nőtt fel egy népes ír családban.
– Ha éppen nem forgat, akkor ruhákat tervez. (Seven7)
– Tíz éve él boldog házasságban Ben Falcone színésszel, aki több filmjében is feltűnik. (Koszorúslányok, Női szervek, Személyiségtolvaj, Tammy, A kém, A főnök)
– 1 év alatt sikerült megszabadulnia 37 kilótól.
Kapcsolódó filmek: A kém (2015) · Női szervek (2013) · Tammy (2014) · Szívek szállodája (2000–2007) · Személyiségtolvaj (2013) · Koszorúslányok (2011) · Mike és Molly (2010–2016) · Szellemirtók (2016) · A Főnök (2016) · Szívek szállodája – Egy év az életünkből (2016–2016)
Isten éltesse a 73 éves Robert De Nirot és az 56 éves Sean Pennt!
Kapcsolódó filmek: Nem vagyunk mi angyalok (1989)
Ma ünnepli a szülinapját:
Julian McMahon (48)
Ausztrál színész. Legtöbben két szerepéről ismerik: 2000–2003 között Cole Turnert játszotta a Bűbájos boszorkák című sorozatban, majd megkapta a playboy Christian Troy szerepét a Késs alattban. Ezért 2005-ben Golden Globe díjra is jelölték.
1994-ben rövid időre feleségül vette Kylie Minogue testvérét Dannii-t. Ezután még kétszer nősült, egy gyereke született.
Nikolaj Coster-Waldau (46)
Dán születésű producer, színész és forgatókönyvíró. Legismertebb alakítása Jaime Lannister a Trónok harcában. Azóta több filmben is feltűnt már (Mama, Egyiptom Istenei).
1998-ban vett feleségül egy színésznő-énekesnőt, két gyermekük született.
Taylor Schilling (32)
Az Orange is the New Black című Netflix sorozatban alakítja a főszereplő Piper Chapmant, amiért Emmy és Golden Globe díjra is jelölték.
Kate Beckinsale, a számomra legkedvesebb színésznő, ma tölti 43. születésnapját. Isten éltesse sokáig :)
Érdekességek:
– Öt éves korában vesztette el édesapját, a szintén színész Richard Beckinsale-t.
– Egyedüli gyerek.
– Négy éves korában kapta első szerepét.
– Kate jól tanult, balettozott, tizenévesen pedig kétszer is első díjat nyert a W. H. Smith könyvkereskedő által fiatal írók számára meghirdetett versenyen.
– Szerette a színészetet, de úgy érezte, még tanulnia kell, ezért ahelyett, hogy a színművészeti főiskolát választotta volna, beiratkozott az oxfordi New College francia és orosz irodalom szakára, ennek ellenére három filmet forgatott ez idő alatt.
– Szeret olvasni.
– Nincs jogosítványa.
Kapcsolódó filmek: Mindenki megvan (2009) · Underworld (2003) · Pearl Harbor – Égi háború (2001) · Láncra vert igazság (2008) · Angyal a hóban (2007) · Szerelem és barátság (2016)