A sógun (2024–2024) 84% 56★

Fura lett a végére, az utolsó 2 részben erősen sűrítettek, a lezárás sem volt teljesen érthető.
Alig emlékszem a régi sorozatra, az meg talán nagyon „hálivúdi” volt.
Megint el kellene olvasnom a könyvet, és a Tajpant is.

Nem fogok róla hosszan írni, akit érdekel a japán kultúra, úgyis megnézi majd, mert érdemes. Minőségi sorozat, nagyon jó alakításokkal. Az elején megfogott, de ahogy haladt előre, valami azért mégis hiányzott belőle. Nem tudnám megmondani, hogy pontosan mi, csak a vége felé már kezdett leülni, kiüresedni, picit talán önismétlővé válni. Lehet, hogy ez történelmileg hitelesebb, de Az utolsó szamuráj nekem még mindig jobban tetszik. :) (+Továbbra is szívesen megnézek bármit, amiben Sanada Hiroyuki szerepel. :D)

Ellentétben a regény előző adaptációjával, ez az újabb változat abszolút el tudott varázsolni. Nem tökéletes ez sem, természetesen, megvannak a hibái, amiket egyszerűen, a történet érdekében nem lehetett kigyomlálni, de egy izgalmas, intrikus filmsorozat lett, szerethető karakterekkel, komoly kérdésekkel, a japán kultúra jellegzetes hangulatával, és esetenként humorral, amit ha nem is tudtam rendesen, hétről-hétre követni, de határozottan berántott.
A történet ugyanaz, mint James Clavell regényében – a William Adams kormányos karakterén alapuló főszereplő, John Blackthorne egy tragikusan elsült expedíció során, maroknyi megmaradt emberével partra vetődik Japánban. Az országban éppen katolikus, portugál hittérítők igyekeznek megszilárdítani a befolyásukat, Blackthorne pedig nem ismeri a nyelvet, a kultúrát, teljesen elveszett – ráadásul éppen politikai csatározások szabdalják az országot, mivel a kormányzó halála után öt főúr vetélkedik a hatalomért. Közülük az egyik, a népszerű, de riválisai által túl veszélyesnek ítélt Toranaga felkarolja Blackthorne-t, aki így rövid úton eszközzé válik a játszmáiban.
Az egyik elem, ami nagyon viszi a hátán a sorozatot, az a casting. Cosmo Jarvis ahhoz képest, hogy eredetileg nem színész, hanem énekes, simán lejátssza a színről Richard Chamberlain-t. Az általa megjelenített Blackthorne is forrófejű, nagyhangú, és nagyon európai, de a ’80-as sorozat karakterénél sokkal okosabb. Képes felismerni, hogy manipulálják, hogy eszközzé vált, és kihasználni, hogy alábecsülik – teljesen elveszett, de próbálja a legtöbbet kihozni a helyzetéből, ami valahol nagyon szimpatikussá teszi főhősként. Toranaga pedig teljes ellenpontja. Sanada Hiroyuki karakterén érződik, hogy igen, nála vannak a szálak, tudja, mit csinál, de egyben az utolsó pillanatig marad benne valami sötét és titokzatos. Nem tudjuk, pontosan mennyire biztosra játszik, és mennyit kockáztat, nem tudjuk, mik a pontos motivációi, mennyire hataloméhes, és mennyire okos. Toranaga karaktere már a régi változatban is az egyik legszórakoztatóbb figura volt (Mifune Toshiro alakítása pedig az egyik legerősebb színészi játék), de ebben sikerült egy egészen új szintre emelni. És persze nagyon pozitív meglepetést jelentett, hogy a női karakterek sem papírlap komplexitásúak, Mariko, Fuji és Ochiba is jól elkülöníthető, izgalmas személyiségek, komplex motivációkkal. Marikón is látszik, hogy szamurájfeleség, megvan az ereje és büszkesége ebben a szerepkörben, Ochiba pedig jóformán Toranaga riválisa a politikában, annyira manipulatív. Mindig jó látni, hogy keleti történelmi filmeknél is el merjük ismerni, hogy azért a nők sem voltak sérülékeny virágszálak ebben az időszakban.
A kultúra bemutatása még mindig kicsit túldramatizált és erőszakos – nem, azért továbbra sem járt szeppuku minden egyes apró hibáért – de sokkal pontosabb, mint a régi változatban. A jelmezek, az épületek igényesek és hitelesek, a beszéd, a fordítás helyes, az egész széria sokkal jobban visszaadja a korabeli Japán hangulatát. A kereszténységnek is megvan a szerepe, de nincs túltolva, nem az az érzése a nézőnek, hogy 1600-ban a fűszálak is katolikusok voltak. Mindezt pedig erősíti a remek filmtechnika és a hangulatos zene is – látszik, hogy nem a semmire ment el a költségvetés.
Összességében merem ajánlani, ha valakit érdekel a Tokugawa-kor kezdete, és általában egy jó kis történelmi-politikai dráma. Érdemes volt megnézni ezt a tíz részt.

Elképesztő, mozis minőségben tálalt könyvadaptáció, melynek eredetijét (és korábbi verzióját) sem ismertem, mégis az első résztől levett a lábamról és végig sodort magával ez a kegyetlen sakkjátszma jellegű, politikai / háborús cselszövéssel, kendőzetlen brutalitással és remek karakterekkel teletűzdelt történelmi dráma, amit a kritikák sokszor joggal hasonlítgattak a Trónok Harca erősebb évadjaihoz, hisz minden téren azok színvonalát hozta. A korabeli Japán érdekfeszítő bemutatása közben a látványra, a jelmezekre, a színészi teljesítmények többségére (Már a Hiroyuki Sanada, Asano Tadanobu és Anna Sawai trióért érdemes megnézni.) és a fordulatokra sem lehet panaszunk. Ugyan a finálé nálam hagyott egy kis keserű szájízt, de ez csak ízlés kérdése, így egy közel hibátlannak mondható sorozatnak mondanám, amiről rengeteg mai széria példát vehetne, így csak ajánlani tudom.

ui.: Olvastam, hogy ugyan feldolgozta az egész könyvet, már a sikere miatt tervezik hozzá a folytatást, amiről egyelőre nem tudom, hogy mit gondoljak…

Remekmű!

Nem lehet kevesebb csillagot adni. Annyira megrázó, tökéletesen kivitelezett sorozat.
Hihetetlenül távol állunk a japán kultúrától, engem fojtogatnak a ki jem mondott szavak, az érzelmek, amik a felszín alatt húzódnak. Néha azt éreztem, hogy engem feszít szét, pedig „csak” néztem. De közben ott az alázat, ahogy mindenhez és mindenkihez állnak, a hűség és az elvhűség, amik számomra nagyon értékes tulajdonságok. Nagyon tetszett, de valószínűleg sosem nézem újra. Ja, és a versek… azok is szuperek, tűpontosak voltak.
Valamivel még ki kell egészítenem: a japán szereplők telitalálatok egytől egyig, de Cosmo Jarvis nekem nem volt hiteles andzsin szerepében. Ebbe mondjuk az is belejátszik,hogy olyan kontaktlencséje van, hogy végig olyan a nézése, mintha valami tudatmódosító hatása alatt állna.

Amennyire hirdették, hogy mennyire jóféle japán trónok harca sorozatot kapunk, ahhoz képest nekem a 6. résznél ellaposodott az egész és most ugyan befejeztem, de az utolsó résznél már erősen néztem, hogy mennyi van még belőle hátra.

Következtetés: untam már. Valahogy elveszett a lényege az egésznek, amit ugyan picit megcsavartak a 9. rész csattanójával de ha az egész sorozatot nézem biztos, hogy nem fogom újranézni. Ha esetleg lesz folytatás (amit abszolúte nem érzek indokoltnak, a lezárás korrektnek festett); talán megnézem, mert a látvány elég jól sikerült ahhoz, hogy már csak azért ismét 10 órára a képernyő elé ültessen.

Akadtak benne jó részek, de nem ragadott magával annyira, mint vártam. Sem a csatajelenetektől, sem a politikai ármánykodásoktól nem ájultam el (a főszereplővel kapcsolatban is vegyes érzéseim voltak, nem is sikerült teljesen megbarátkoznom vele. Néha úgy véltem, tök jól eltalálták a karakterét, aztán meg jött az a véglet, hogy inkább más színészt kellett volna választaniuk) viszont tetszettek a japán kultúrát bemutató részek, illetve a verspárbajok. (A könyvet és a régi sorozatot nem ismerem, de ha a többi mostanában futó sorozattal hasonlítom össze, a Sógun érzékeny, minőségi és korhű alkotás – még ha számomra nem is körözte le Az utolsó szamurájt. Tény, hogy jobban sikerült, mint a többi sorozat, de hogy mestermű lenne… hát, nem tudom.)

A sorozat alapjául szolgáló könyv nagyon nagy kedvencem, ezért természetesen ahhoz mértem a filmet. A sorozat a sógun történetének „japán” szálára helyezi a hangsúlyt, tehát erősebben foglalkozik hatalmi intrikákkal, küzdelmekkel. A könyvhöz képest sok a kisebb-nagyobb változás, rengeteg dolgot pedig elhagytak. E módosítások egy része kifejezetten hasznos volt, több helyen jobbnak éreztem a könyvnél. Viszont összességében a végeredmény szerintem jóval gyengébb lett a könyvnél. A változtatásokkal legrosszabbul a legfontosabb szereplő Andzsin-szan járt. Ő az eredetiben egy összetett személyiség volt, jó és rossz tulajdonságokkal, egy minden hájjal megkent, de egyszerre csibész és okos, tanulni kész alak volt. Itt kapunk egy viszonylag egysíkú embert, akit jóformán csak az mozgat, hogy utálja a katolikusokat. A könyvhöz képest sok jelenetét törölték, pedig ezek között számos jó és szórakoztató volt, illetve van ahol eltorzítják a párbeszédjeit, jeleneteit és ezzel az eredetihez képest sok árnyalat elveszett. A sorozatban a jellemfejlődését és elég haloványnak éreztem. A könyv romantikus részeit is eléggé megvágták, ami jó ötlet volt, mert néhol valóban vontatott volt. Sajnos viszont szerintem ezt is túlzásba vitték, én valahogy nem éreztem a hőseink közötti lángoló szerelmet a filmben. A romantika csökkentése, azonban nem sokat segített a filmen, mert a hatalmi harcot valahogy úgy sikerült bemutatni, hogy egy elég nagy részen teljesen leült, szinte unalmas lett a film. Ez a rész a könyvtől nagyon eltér és sajnos nem előnyére, túl bonyolított, túl dimenzionált lett, ami miatt a végén szerintem Mariko áldozata és szerepe kisebbnek tűnik. Összességében a fürdővízzel a gyereket is kiöntötték: a könyv unalmasabb részeivel együtt a legjobb részek többségét is kidobták, a történetet erősen átírták, de sajnos a sorozat egy részében nem sikerült fenntartani feszültséget.

Nagyon tetszett a hangulata, a színészek játéka, a díszletek, a látvány. Furcsáltam a lezárást. Az eredeti sorozatra már nem emlékszem pontosan, de azt tudom, hogy már akkor is elvarázsolt Japán szépsége.
.
Sanada Hiroyuki és Anna Sawai játéka kifejezetten tetszett! Meglepett, hogy Cosmo Jarvis -nak milyen mély hangja van (Vagy csak ebben a szerepben?).