Belle: A sárkány és a szeplős hercegnő (2021) 78% 85★

Nagyon érdekes anime. A hangulata azonnal rám telepedett. Nem emészthető könnyen, de a mondanivalója tisztán átjön. A zenéje pedig fantasztikus, könnyen a hatása alá kerül az ember. Ahogy előttem is írták, ebben a történetben megjelenik a Szépség és a Szörnyeteg alapgondolata, de más irányba kanyarodik el az anime. Viszont kihallatszik belőle a klasszikussá vált mese igazsága. Ki a valódi szörnyeteg? Komolyabb témák is képernyőre kerültek, ezek közül a gyermekbántalmazás a leghangsúlyosabb. Volt ami nem tetszett, de mégis megkapta a tíz csillagot, ami leginkább Belle dalainak és karakterdizájnjának köszönhető. Az volt a gond, hogy a drámaiság néha átcsapott önmaga paródiájába, legalábbis így éreztem egy-két karakter reakciójából. Azt még mindig nem értem, ha tetszik valakinek valaki, miért az a logikus reakció, hogy elüldözi magától vagy épp hülyét csinál magamból körülbelül mindenki előtt. Ez nem illett a történetbe. Suzu zárkózottságát megértettem, de azt nem, miért nem beszél az apjával, és ez normálisan ki sem lett dolgozva. Az U vr világ nagyon szépen fel lett építve, jobban kedveltem azokat a jeleneteket, melyek ott játszódtak. Nakamura Kaho gyönyörűen énekel, csodálatosan keltette életre Belle-t. Shinobu igazi barát, aki próbál vigyázni Suzura, de a lány nem könnyíti meg a dolgát. Az, hogy ki a Szörny, a vége felé kezdtem sejteni, és kicsit előbb rájöttem, mint a többiek az animében. Mondjuk akkor már nem volt nehéz, annyi infó után. Most pedig megkeresem a dalokat, hátha a teljes verziókra is rábukkanok :)

Borzasztóan giccses és roppant fantáziátlan.

Az egyetlen dolog, amiért nem nyomok rá egy csillagot az az, hogy nem valami elcsépelt romantikus végjátéjka lett sztorinak. Tetszett, hogy spoiler futott ki a történet, így az egész addigi cselekmény átértékelődik az emberben.

Ettől eltekintve nagyon nyögvenyelős darab, 16 év felett nem ajánlom.

Egész jól indult, sajnálom, hogy ennyire szájbarágós lett a vége.
Ez az egész U ötlet nagyon jó volt, hogy akármilyen is az ember, egy szimulált környezetben az lehet, aki akar. Hiszen az összes MMO konkrétan ezt nyújtja.
A dalok is szépek voltak.
Viszont Suzut képtelen vagyok megérteni. Mi a baja az apjával? Miért nem próbálják megbeszélni a dolgokat?
Maga a fordulat is konkrétan a film elején kitalálható, ha figyel az ember. Csak aztán próbálják elkavarni a dolgokat.
Suzu/Belle semmit sem fejlődik az egész játékidő alatt, a hirtelen váltást is csak azért tették bele, hogy legyen. Semmi sem indokolta.
Az animáció nekem túl letisztult volt, főleg az utóbbi időben látott animékhez képest. A befejezés pedig mega giccses.
És igen, ez egy A szépség és a szörnyeteg újragondolás, de kivételesen nem zavart, mert annyira nem tették központi témává.

Ilyenkor azért örülök, hogy nem moziban néztem.

Végre megnéztem, és ment is a kedvencek közé. Érzelemdús, megható, olykor nagyon is drámai és komoly témákat felsorakoztató történettel van dolga a nézőnek. Teljesen megértem Suzu érzéseit, mert én is elvesztettem két éve anyukámat, így nagyon azonosulni tudtam az érzéseivel. Plusz ennyi idős koromban én is komoly önbizalomhiányban szenvedtem, nem mertem megmutatni másoknak, mit tudok, mire vagyok képes. Pedig akkoriban még internet sem volt. És igen, én sem jöttem ki olyan jól sosem apukámmal, de ez van.
A történet olyan komoly témákat érint, mint az önbizalomhiány, bullying (mert igen, amit Justinék csinálnak a Sárkánnyal, az egyértelműen bullying), egy családtag elvesztése, a gyász, valamint a gyermekbántalmazás és az ebből fakadó tehetetlen fájdalom. Mert vannak sebek, amik nem látszanak, amiket senki sem lát, de mégis ott vannak. És van, amelyik sosem múlik el.

A két karakterdesign szerintem nagyon szépen kiegészíti egymást, pont úgy jók, ahogy vannak. Így tényleg élesen elválnak a való világban és a U világában zajló események. A dalok gyönyörűek, nagyon jó munkát végeztek velük, Nakamura Kahonak varázslatos hangja van. De mindegyik seiyuu nagyon ott van, kitettek magukért. A Szépség és Szörnyeteg átirat nem zavart, nekem nagyon bejött a változtatások ellenére is. A látvány gyönyörű, a történet tele van érzelemmel, jellemfejlődéssel és kreativitással. A karakterek emberiek, az érzéseik, a problémáik nagyon is valósak és maiak. A végkifejlet ugyan picit kérdőjeles, de én kifejezetten örülök, hogy nincs minden a nézők szájába rágva. Nekem nagyon tetszett, hogy Suzu a végén felvállalta önmagát, volt hozzá bátorsága és ki mert állni önmagaként az emberek elé. Még akkor is, amikor tudta, hogy talán semmit sem ér az egész és minden követője elfordulhat tőle. De megtette, hogy segítsen egy számára fontos emberen, aki legalább akkora sebeket cipelt, mint ő. Pedig a mai világban felvállalni saját magad elég kockázatos. Legyen szó akár a virtuális, akár a való világról. A dal, amit énekelt megható volt, őszinte, szívhez szóló. Szóval, engem meggyőzött, pedig felnőtt vagyok, mégis roppant mód élveztem az egész filmet. Én csak ajánlani tudom mindenkinek.

Olyan volt ez a 2 óra, mintha két forgatókönyv vázlatát dobták volna egymás mellé, amikben pár jelenet ki volt találva, minden mást meg kidolgozás helyett csak elkentek, jóvanazúgy. Az első fele dögunalom. Eleve az egész virtuális világ egy óriási nulla. Egy kb. légüres tér, amiben nyomi kis avatarok vonulnak rajokban fel és alá, látszólag minden cél nélkül. Ryou kastélyán kívül nincs más épkézláb épület. Az avatarok meg, ahhoz képest, hogy elvileg a használójuk külsejére alakítja őket a rendszer, kb. 90%-ban még köszönőviszonyban sincsenek az emberi formával. Ezzel még nem is lenne nagy baj, de egyedül Belle külsejére szántak némi értékelhető grafikai munkát, a többiek szánalmasan gagyik. Ahogy a személyiségük is baromi egydimenziós. Vannak jók, meg gonoszak, a jók küszködnek, a gonoszak gonoszkodnak… pffff. És a sztori? Suzu anyukája meghalt, ezért évek óta maga alatt van, és nem énekel, ennyi a valódi világ. A virtuálisban kapunk a Szépség és a Szörnyetegből átemelt pár jelenetet. Belle megtalálja a kastélyt, a rózsát, a titkos szobát a festménnyel, a Szörny elkergeti, de mikor menekülés közben bajba kerül, megmenti a lányt, megvan a tánc, aztán „Gaston” megrohamozza a kastélyt. Ennyi. Itt vége a Szépség és a Szörnyetegnek, ugyanis spoiler Innen jöhet a másik forgatókönyv. Amúgy ezeket a jelenet darabokat nem kötik össze, nincs kifejezetten értelme semminek. Ryou nem csinált semmit, ami miatt indokolt lenne ez a nagy üldözés. „Gaston” itt is egy szarházi, de az ő motivációja is baromi gyenge, csak megalomán, és szeret kvázi az igazságosztó Vasember szerepében tetszelegni, de amúgy a létezésének semmi értelme ezen kívül. A sztori vége felé konkrétan köddé is válik, franc se tudja mi lett vele, de senkit nem is érdekel. Az meg, hogy Belle miért van úgy rákattanva Ryoura, szintén homályos, mert semmi alapja nincs, csak fut utána… de fogjuk rá, hogy szerelem első látásra tipikus esete a külső ellenére. A valódi világban is megemlítik Suzunak (aki mellesleg rettenetesen idegesítő a bőgésével, hisztérikus jeleneteivel, meg az állandó bénázásaival), hogy szerelmesnek tűnik, ő pedig nem is tiltakozik. Még arról is szó esik, hogy szerelmes dalt kéne írnia. Innen viszont élesen váltunk a másik forgatókönyvre, amiben végre voltak részek, amik tetszettek. Ryou valódi kiléte kellemes meglepetésként ért (bár igazából addigra már ki lehetett találni), ahogy az is jót tett a sztorinak, hogy mennyire más irányt vett ezzel a Szépség és a Szörnyeteg mesétől. Viszont ezt sem dolgozták ki, hiába a komoly téma, csak lógott minden a levegőben. Suzu eddig szerelmesnek tűnt Ryouba (akiről kiderül, hogy spoiler), de ez olyan kurtán furcsán elfelejtődött, ott lebeg a levegőben, mégis szó nélkül váltunk arra a narratívára, ahol Suzu gyerekkori barátja hirtelen előlép, hogy oké, most hogy ennyi év agonizálás után végre összeszedted magad, randizhatnánk. Wtf?! spoiler Kisüt a felhők mögül a nap, ééééérteeeeeed…. és ezzel puff, finito. Én meg csak ülök, hogy mi a franc van?! Mintha nem lett volna idő normális forgatókönyvre, csak valaki berohant, felmarkolta a barinstormingon papírra firkált ötleteket és jelenetterveket, átrohant a grafikusokhoz, és kitépte a kezükből a félkész látványterveket, aztán fejjel előre bezuhant egy ajtón és az egész salátát levágta egy asztalra azzal, hogy ebből gyorsan ollózzanak össze valamit, mert két nap múlva már a moziban kell vetíteni.

A 3 csillagot a zenék kapják, mert azok tetszettek. Meg Ryou, mert ő volt az egyetlen mélyebb személyiséggel és motivációkkal rendelkező szereplő, a „segítő szándék” miatti végső dühkitörésénél megszakadt érte a szívem.

Már egy ideje vártam, hogy meg tudjam nézni. A két különféle karakter design kissé fura volt, de nem rontott az élvezeti értéken. Vajon mi változunk vagy történetek változnak körülöttünk? A zenéje nagyon tetszik, ahogy a mondanivalója is, a szereplők emberiek, valódi érzelmekkel és valódi problémákkal.

A Szépség és a Szörnyeteg Virtuáliában, némi családon belüli bántalmazással megspékelve.

A grafika az valami fenomenálisan gyönyörű… és kész, ezzel meg is indokoltam, miért néztem meg egy két órás filmet.
Ami lehetett volna döbbenetesen jó, csak éppen nem lett. Megkapargatták a felszínt, nem éreztem benne azt a mélységet, amit simán fel lehetett volna építeni 120 perc alatt.
Szuper ez a virtuális vs valódi világ téma, de tulajdonképpen nem kezdtek vele semmi igazán értékelhetőt. Mertha kezdtek volna, ez az anime film bevihető lenne akár edukációs órára is, de így? Túl sok mindenbe kap bele, és pont azt nem éri el, amit akar: nem mászik be az ember agyába, hogy gondolkodjon rajta a néző.
És ezt igazán bánom. Nem rossz, de olyan kimagaslóan jó sem, mintha lehetne.

Elképesztően szép a grafika és a történet sem olyan egyszerű, mint amilyennek az első látásra tűnik.