Kedvencelte 1

Várólistára tette 8


Kiemelt értékelések

Katyesz 

Te jó ég! Egyszerre utáltam, meg szerettem. És ez részről részre váltakozott. Volt egy rész, mikor teljesen felvillanyozott, hogy most melyik is lehet a fő kolompos, majd kiderült, hogy nincs is annyira menő háttér sztorija, mint gondoltam. spoiler
A vége érdekes lett, eléggé nyitott kérdést hagyott maga után. Akkor most mi is történt a három fiúval?
BOC megint hozott egy szintet, bár ez engem annyira nem nyert meg, de Ta-ért nagyon is megérte. Megmutathatta, hogy mit is tud. Az újoncok is bemutatkozhattak. Barcode-nak még mindig nem sikerült produkálnia szörnyen rossz.

3 hozzászólás
SunflowerSz 

Hű, hát ez a sorozat hosszú ideje az első volt, aminél egyszerűen alig tudtam kivárni, hogy megjelenjenek az új részek. Nem mondom, hogy tökéletes, de szerintem megérdemli a tíz csillagot így is. Kezdve azzal, hogy a koncepció végre valami új, valami friss és ugyanakkor nosztalgikus – értem ezt úgy, hogy egyértelműen merítettek a kilencvenes években divattá vált slasher filmekből. A külföldi kritikákat és teóriákat böngészve azonban úgy érzem, hogy sokakban maradtak kérdőjelek a sorozatot illetően és annak igazat kell adnom, hogy az idővonal kicsit összezavaró lehet, ha valaki nem figyel oda száz százalékosan. Sok a visszaemlékezés, ami kell ahhoz, hogy a végső történet összeálljon. Sokat lehet izgulni azon, hogy vajon ki éli túl és ki nem spoiler.
Tetszett, hogy végre nem olyan szereplőket kaptam, akik kifejezetten besorolhatók a jó vagy a rossz kategóriába – itt mindenki kicsit morálisan szürke maradt és ebben a szürke zónában is mozog, nyilván vannak akik megbánták amiket tettek spoiler. Amit sajnálok, hogy csak 12 részes lett, a sztori szerintem bőven megért volna többet spoiler. Összességében nem egy átlagos bl sorozat, sőt azt mondanám, hogy a bl része még kb. inkább háttérbe is szorul, de ez nem tesz neki rosszat, mert cserébe egy csavaros, tényleg a kilencvenes éveket idéző horror/thriller téma az, amit kapunk és akárki akármit mondd jelen állás szerint ez szerintem nagyon egyedi. Az utolsó rész után várnék egy folytatást spoiler. Az biztos, hogy újra fogom nézni, ha rendesen lesz magyar felirat is, de mint fentebb is írtam most így elsőre nem bírtam magammal és azonnal látni akartam a részeket, amint elérhetővé váltak. Nekem most perpillanat ez így be is került a kedvenceim közé, még akkor is, ha tényleg nem tökéletes.


Hasonló filmek címkék alapján