WINGS (2016–2016) 21

22' · dél-koreai · minisorozat, zenei
7 rész (epizódhossz: 5')

A híres dél-koreai fiúegyüttes, a BTS 2016-ban megjelent WINGS című stúdióalbumán található az a 7 szólódal, amikhez ezek a promóciós rövidfilmek készültek.

Szereposztás

Jungkookönmaga ("BEGIN")
Jiminönmaga ("LIE")
Vönmaga ("STIGMA")
Sugaönmaga ("FIRST LOVE")
RMönmaga ("REFLECTION")
J-Hopeönmaga ("MAMA")
Jinönmaga ("AWAKE")

Kedvencelte 3

Várólistára tette 8


Kiemelt értékelések

pvik13 

Felélesztettem végre a bennem lévő ARMY-t spoilerNem is lepődtem meg mennyire magával ragadtak ezek a short filmek, hiszen nagyon szerteágazóak lettek hiszen annyi mindent lehetett levonni belőlük. *-* Leginkább Suga bby-é tetszett :3 de Rap Mon videóján is annyit gondolkoztam, meg jó párszor újra néztem. Magáról az albumról a Reflection lett a kedvencem, mert a dallama és a szövege teljesen megfogott ♪ ♡

Nihilchan 

Amikor kijöttek ezek a kisfilmek, imádtam őket, hiszen éppen akkor éltem a legerőteljesebben a BTS korszakomat. Emlékszem a sok teóriára, hogy mennyire lekötött ez az egész. Így, évek múltán újranézve az egészet, inkább nosztalgikus élmény, mint bármi más. Nem mindegyik filmecske tetszett egyformán és nyilván az is közrejátszik, hogy már régen túl vagyok a rajongáson. De az biztos, hogy minőségi kis rövidek.

elentiya 

Látom az összefüggéseket és az utalásokat, de még mindig nem tudom összekötni az egész történetet.
Magáról az albumról a Lie, Awake és a First Love a kedvencem, de a videók közül nem tudok választani. Hihetetlenül jól alakítottak.

UViki 

Őszinte, kendőzetlen és elképesztő. Hatalmas elismerés a srácoknak, nagyot alakítottak. Sikerült rendesen a lelkemre hatni vele.

csingillin 

Láttam már a kisfilmeket mikor kijöttek szóval nem volt új érzés végignézni, mégis ugyanaz az érzés volt mint amikor megjelentek.
Még mindig ugyan úgy imádom, a fiúkat, a számokat a történetét a videókat annak ellenére, hogy a mai napig nem tudjuk pontosan mi is a történet.
A kisfilmek közül V-é a kedvencem.
A számok közül első helyet foglalja el a Mama, a Lie és a Begin.

Baly

Kicsit nem érzem jogosnak, hogy a nélkül csillagozzuk, hogy olvastuk volna a Hermann Hesse – Demian könyvét! https://moly.hu/konyvek/hermann-hesse-demian

Adott itt Sinclair, mint főszereplő, aki úgymond a fényben nevelkedett és Demian, akivel találkozik és bevezeti a sötétségbe. Sinclair ettől összezavarodik és a saját 'világát' próbálja megteremteni.
Demian = Daemon (ősi görög)
Sin+clair = bűn+világos (angol+francia) esetleg lehet tiszta bűn

Mikor kijöttek a kisfilmek megnéztem egy videót, amiben az összefüggéseket összerakja. Már ebben is számtalan elemet elénk tárt, amit elsőnek lehet nem vettünk észre. Bár ez már elég régen volt, hogy belinkeljem a videot.
Most ismét elkezdtem nézni egy magyarázatos videót, de 5 perc után abba is hagytam. Egyrészt, mert 5 perc után látom, hogy ezek a kisfilmek zseniálisak! Másrészt, mert egyszer el szeretném olvasni a könyvet, újra megnézni ezeket a kisfilmeket és magamnak felfedezni ezeket a dolgokat! :)

A történet nekem nagyon izgalmas. Mindig is érdekelt ez a jó és rossz, fény és sötétség közötti vívódás, mert senki sem egyik, vagy a másik. Arányaiban lehet különbözünk, de nem vagyunk teljesen mások.

Az albumról a kedvencem a Lie, de a Mama-t is nagyon szeretem. (amúgy meg az egész album jó x))
Kisfilmek közül kedvencet választani elég nehéz. De ha a Wings-re gondolok, akkor az ugrik be, hogy Suga zongorázik, majd a zongora később kigyullad, és amikor J-Hope áll a színes konténerben, úgyhogy talán akkor a First Love és a Mama :)

alexakarola 

Még nem láttam a kisfilmeket korábban, úgyhogy teljesen új volt.
A filmek minősége, a production valami zseniális, illetve egy-két perc alatt hihetetlen hangulatot tudtak teremteni. A kisfilmek közül legjobban Suga és V kisfilmje fogott meg. Be kell vallanom a mondanivalóból nem nagyon értettem sokat, de emlékszem, hogy anno a Blood, Sweat & Tears-el is így voltam.

Sakara 

Igazából nem tudok egyik kisfilmről sem rosszat mondani, mert egyszerűen nem tudnék mit felhozni ellenük. Mind zseniális. Imádtam ezt a dark vonalat bennük. Egy nagy kavalkádnak hat az egész, mégis egy egészet alkot minden bennük. Legalábbis ezt gondolhatjuk. Az pedig, hogy a 7 rész összekapcsolódik egymással (több szempontból is) csak még jobban emeli az egész színvonalát és hangulatát. Művésziek, elgondolkodtatóak, felkavaróak, de gyönyörűek. Imádtam.

u.i.: Ez a kisfilm és a többi hozzákapcsolható klip és zene együtt egy brutálisan és zseniálisan összepakolt dolog. Eszméletlen, hogyha mindent megnézzünk, ami ehhez kapcsolható, akkor feltételezhetünk egy bizonyos történet, amit összepakoltunk a fejünkben, de a végén rá kell jönnünk, hogy ugyanakkora homályban vagyunk, mint eddig és talán nincs is kiút az egészből.
Elismerésem mindazoknak, akik részt vettek ebben az egészben és le a kalappal a fiúk előtt is.

Hannah 

Nos, én egyszerűen imádom a srácokat és ezek a kisfilmek is nagyszerűek voltak. Különösen tetszett ez a sötétebb hangulat, és az összekötések a részek között egyszerűen zseniálisak voltak. Szóval igazából mindegyik nagyon tetszett, de a kedvenc kisfilmem a Jungkook-é volt, nemhiába ő a kedvencem a bandából is. :)
A dalok közül, pedig szintén a Begin volt a kedvencem JK miatt, és a Mama, mert nagyon fülbemászó és imádom J-Hope stílusát is. :)

sakura10

Mikor megjelentek a kisfilmek, már láttam őket, de imádom őket újranézni. Nem tudom leírni szavakkal mennyire szeretem…
Kedvencet akkor se tudnék választani, ha az életem múlna rajta.
Mind egyformán tökéletes!!


Népszerű idézetek

Sakara 

Mert a hajnal a napfelkelte előtt a legsötétebb.

1. rész – BEGIN

The realms of Day and Night, two different Worlds… coming from two opposite Poles, mingled during this time.

#1 BEGIN

My Parents' house made up one realm. This realm was familiar to me in almost every way… Mother and Father, Love and Strictness, Model behavior, and School.

#2 LIE

It was the first fissure in the columns… that had upheld my Childhood, which every individual must destroy before he can become Himself.

#3 STIGMA

There are numerous ways in which God can make us lonely, and lead us back to Ourselves. This was the way he dealt with me at that time.

#4 FIRST LOVE

The other realm, however, overlapping half our house, was completely different. A loud mixture of horrendous, intriguing, frightful, mysterious things, including slaughterhouses and prisons, drunkards and screeching fishwives, calving cows, horses sinking to their death. Tales of robberies, murders, and suicides.

#5 REFLECTION

With a face that resembled her sons, timeless, ageless, and full of inner strength. The beautiful Woman smiled with dignity. Her gaze was fulfillment, her greeting a homecoming. Silently, I stretched my hands out to her.

#6 MAMA

The bird fights its way out of the egg. The egg is the world. Who would be born must first destroy a wold. The bird flies to God. That God's name… is… Abraxas.

#7 AWAKE


Hasonló filmek címkék alapján